El is feledkeztem a blogomról :-)
Éppen megy a meccs, kicsit megsajnáltam a svájciakat, akik az utolsó percben kaptak ki. A svájci főedző próbálta palástolni az érzéseit, de látszott rajta a megrendülés és a beletőrödés.
Munka után a változatosság kedvéért esküvői helyszínt kerestünk, és megint összehozott a sors egy olyan vendéglátóssal, akiből harapófogóval kell kihúzni a kondíciókat, és kicsit sem akar meggyőzni. A csúcs eddig a Merlin Színház volt, ami nagyon tetszett volna, de a tulaj annyira elfoglalt, hogy a kolleganője is megmondta, h nem hiszi, h lesz ideje vissahívni engem. Nagy nehezen megkaptam az email címét, írtam neki, felhívott, és nem tudom, hogyan lyukadtunk ki oda, hogy mi csak nézzünk körül még máshol is. Ezt ő javasolta, de utólag már nem is tudom, miért, amikor szerintem teljesen ideális lett volna.